2 Kings 4

Hungarian Bible (ERV) 2012 - Easy-to-Read Version

← Chapter 3 Jump to: Chapter 5 →

1Történt egyszer, hogy a próféták közösségéből az egyik próféta meghalt. Az özvegye Elizeushoz fordult, és elpanaszolta: „Uram, tudod, hogy a férjem, a te szolgád tisztelte és félte az Örökkévalót. Azonban meghalt, és adósságot hagyott ránk. A hitelezője pedig most a két fiamat akarja elvinni, hogy adósrabszolgái legyenek, mivel nem tudom kifizetni a férjem tartozását.”

2Elizeus ezt kérdezte: „Hogyan tudnék segíteni rajtatok? Mi van a házadban?” „Nincs egyebem, csak egy korsó olaj” — válaszolta az asszony.

3„Jól van — mondta Elizeus —, akkor menj haza, és kérj kölcsön a szomszédaidtól mindenféle üres edényeket, amennyit csak tudsz!

4Azután zárkózz be a házadba a fiaiddal együtt, és töltsd meg az üres edényeket a korsódból! Amelyik megtelt, azt állítsd félre.”

5Az asszony így is tett. Bezárkózott a fiaival együtt, akik a keze alá adogatták az edényeket, ő meg sorra megtöltötte valamennyit.

6Amikor már mind megtelt, mondta a fiának: „Add ide a következő üres korsót!” „Nincs több, már mind megtelt” — felelte az. Ekkor a korsóból sem folyt tovább az olaj.

7Az asszony ekkor visszament az Isten emberéhez, Elizeushoz, és elmondta, mi történt. Ő pedig ezt tanácsolta: „Eredj, add el az olajat, és fizesd ki a tartozást. Ami marad, abból meg élhettek a fiaiddal együtt.”

8Elizeus időnként megfordult Súnem városában. Élt ott egy jómódú asszony a férjével, aki többször is vendégül látta a prófétát. Ezért, ha arra járt, Elizeus mindig betért hozzájuk.

9Egy idő múlva az asszony megkérte a férjét: „Nézd, látom, hogy ez az Elizeus, aki időnként nálunk vendégeskedik, Isten szent embere.

10Építsünk a számára egy kis vendégszobát az emeleten, és tegyünk oda ágyat, asztalt, széket és mécsest. S ha ezután megint erre jár, hadd szálljon meg nálunk abban a szobában!” Így is lett.

11Egyszer Elizeus éppen ebben a szobában szállt meg, és lefeküdt az ágyra pihenni.

12[12-13] Majd ezt mondta a szolgájának, Géházinak: „Hívd ide a vendéglátónkat, ezt a súnemi asszonyt. De előbb kérdezd meg tőle, mivel viszonozhatnánk szívességét, hiszen olyan nagy szeretettel gondoskodik rólunk! Akarja-e, hogy szóljunk érdekében a királynak vagy a hadsereg vezérének?” Géházi hívta az asszonyt, aki megállt Elizeus előtt, és azt mondta: „Uram, én békességben élek a nemzetségem között.” — majd elment.

14Elizeus azt kérdezte Géházitól: „Mégis, mit lehetne tenni érte?” Géházi válaszolt: „Úgy tudom, nincs fia, és a férje már öreg.”

15„Hívd csak ide megint!” — mondta Elizeus. Az asszony ismét megállt az ajtóban,

16Elizeus pedig ezt mondta neki: „Egy év múlva ilyenkor már a saját kicsi fiadat ringatod a karodban!” „Jaj, uram, te Isten embere vagy, ne hitegess engem ilyen lehetetlen dologgal!”

17Egy idő múlva az asszony várandós lett, és az Elizeus által mondott időben valóban fiút szült.

18A fiúcska fölcseperedett, s egy nap kiment az apjához a mezőre, ahol éppen gabonát arattak.

19Egyszer csak azt mondta az apjának: „Jaj, nagyon fáj a fejem! Jaj, a fejem!” Az apja szólt az egyik szolgájának: „Vidd a gyereket az anyjához!”

20A szolga haza is vitte a gyermeket, akit az anyja az ölébe fektetett. Azonban a gyermek déltájban meghalt.

21Az anya ekkor fölvitte, és lefektette az Isten emberének ágyára, majd becsukta az ajtót, és elment.

22Azután szólt a férjének: „Kérlek, adj mellém egy szolgát és egy szamarat, hogy sietve az Isten emberéhez menjek! Hamarosan visszajövök.”

23„De hiszen nincs ma sem Újhold ünnepe sem Szombat, miért mész hozzá?” — kérdezte a férje. „Minden rendben lesz!” — mondta az asszony.

24Fölnyergelte a szamarat, és azt mondta a szolgájának: „Azonnal induljunk! Hajtsd az állatot, ahogy lehet! Csak akkor lassíts, ha mondom.”

25Elmentek a Kármel-hegyre, az Isten emberéhez, Elizeushoz, aki már távolról észrevette, hogy közelednek. „Nézd! Az a súnemi asszony közeledik — mondta Elizeus a szolgájának, Géházinak —,

26szaladj csak eléje, s kérdezd meg, jól van-e, s hogy van a férje és a fia!” Géházi eléje is ment, de az asszony csak annyit mondott neki: „Jól vagyunk.”

27Nem állt meg, amíg az Isten emberéhez nem ért a hegyen. A földre borult előtte, és megragadta a lábát. Amikor Géházi el akarta zavarni az asszonyt, Elizeus rászólt: „Hagyd csak, mert nagyon el van keseredve, az Örökkévaló pedig eltitkolta előlem, hogy miért.”

28Akkor az asszony ezt mondta Elizeusnak: „Uram, én nem kértem, hogy fiam szülessen! Nem azt mondtam neked, hogy ne hitegess?!”

29Akkor Elizeus elküldte Géházit az asszony házához: „Indulj hamar, siess, meg ne állj! Ha találkozol valakivel, még csak ne is köszönj neki! Ha valaki köszön neked, ne válaszolj! Menj, és tedd a pálcámat a fiú arcára!”

30De a fiú anyja ezt mondta Elizeusnak: „Uram, esküszöm az Örökkévalóra és a te életedre, hogy nem megyek innen haza nélküled!” Így hát Elizeus is elindult, és követte az asszonyt a házához.

31Géházi előbb ért oda, és Elizeus pálcáját a fiú arcára tette, de az nem éledt föl, s nem adott semmi életjelet. A szolga visszament és jelentette: „Uram, a fiú nem éledt föl.”

32Elizeus bement a házba, s látta, hogy a gyermek valóban halott, és éppen az ő ágyán fekszik!

33Senkit nem engedett a szobába, becsukta az ajtót, és imádkozott az Örökkévalóhoz.

34Majd ráfeküdt a gyermekre, száját a szájára, szemét a szemére, kezét a kezére helyezte, s ekkor a gyermek teste fölmelegedett.

35Azután Elizeus fölkelt, járkált a szobában le s föl. Másodszor is ráfeküdt a gyermekre, aki ekkor hétszer tüsszentett, majd kinyitotta a szemét.

36Elizeus szólította Géházit, hogy hívja az asszonyt, s amikor az odajött, ezt mondta neki: „Itt a fiad, vidd magaddal!”

37Az pedig Elizeus lábához borult, majd elvitte a fiát.

38Elizeus egyszer megint Gilgálba érkezett a próféták közösségéhez. Akkoriban éhínség uralkodott az országban. A próféta-tanítványok ott ültek Elizeus előtt, aki szólt a szolgájának: „Tedd föl a tűzre a nagy fazekat, és főzz valami levest az embereknek!”

39Az egyik tanítvány, amint zöldségféléket gyűjtögetett a mezőn, talált egy tökhöz hasonló indás növényt, amely tele volt termésekkel. Teleszedte a ruháját ezekkel és hazavitte, majd összevágta, és beledobálta a fazékba. De sem ő, sem a többiek nem ismerték azt a növényt.

40Amikor megfőtt az étel, leültek enni, de néhány kanál után a tanítványok fölkiáltottak: „Isten embere! Halál van ebben az ételben!” Senki sem tudott enni belőle.

41Elizeus ezt mondta: „Adjatok egy kis lisztet!” Beleszórta a fazékba, majd azt mondta: „Most már adhatsz belőle az embereknek, nyugodtan megehetik!” S valóban, nem volt benne többé semmi ártalmas.

42Egyszer egy férfi jött Elizeushoz Baál-Sálisából, aki árpaföldjének learatásakor az új gabonából sütött első 20 darab kenyeret, és némi friss gabonát hozott az Isten emberének ajándékul. Elizeus azt mondta a szolgájának: „Add oda a kenyereket az embereknek, hadd egyenek!”

43De a szolga ezt kérdezte: „Vannak itt vagy százan, hogy osszam el közöttük?” Elizeus ismét ezt mondta: „Add oda a kenyereket az embereknek, hadd egyenek! Mert az Örökkévaló ezt mondja: »Bizony, esznek mindannyian, s még marad is belőle!«”

44A szolga tehát a férfiak elé tette a kenyereket. Valamennyien eleget ettek, és még maradt is belőle — pontosan úgy, ahogy az Örökkévaló mondta.

← Chapter 3 Jump to: Chapter 5 →