Micah 7

Hungarian (Karoli Bible 1908)

← Chapter 6 Jump to:

1Jaj nékem, mert olyanná lettem, mint a letakarított mező, mint a megszedett szőlő: egy enni való gerezd sem maradott; [pedig] zsengére vágyott a lelkem!

2Elveszett e földről a kegyes, és igaz sincs az emberek között. Mindnyájan vér után ólálkodnak, kiki hálóval vadássza atyjafiát.

3Gonoszságra [készek] a kezek, hogy jól vigyék véghez; a fejedelem követelőzik, és a biró fizetésre [vár;] a főember is maga mondja el lelke kívánságát, és összeszövik azt.

4A ki jó közöttök, olyan mint a tüske, az igaz olyan, mint a tövisbokor. A te őrállóidnak napja, a te megítélésed eljött; most következik el az ő zűrzavaruk.

5Ne higyjetek a barátnak; ne bízzatok a tanácsadóban; az öledben ülő előtt [is] zárd be szádnak ajtaját.

6Mert a fiú bolondnak tartja atyját, a leány anyja ellen támad, a meny az ő napára; az embernek saját háznépe az ellensége.

7De én az Úrra nézek, várom az én szabadításom Istenét; meghallgat engem az én Istenem!

8Ne örülj, én ellenségem! Elestem ugyan, de felkelek, mert ha még a setétségben ülnék [is,] az Úr az én világosságom!

9Az Úr haragját hordozom, mert vétkeztem ellene; mindaddig, a míg leperli peremet és meghozza ítéletemet. Kivisz engem a világosságra, meglátom az ő igazságát.

10De meglátja ellenségem is és szégyen borítja el, a ki ezt mondja nékem: Hol az Úr, a te Istened? Meglátják őt az én szemeim, hogy ímé széttapostatik, mint az utcza-sár.

11Falaid megépítésének napja! e napon távol lesz a törvény!

12Azon a na[pon] eljőnek hozzád Assiriából és Égyiptom városaiból; Égyiptomtól a folyamig, tengertől tengerig és hegytől hegyig.

13És pusztává lesz a föld az ő lakói miatt, az ő cselekedeteik gyümölcséért.

14Legeltesd népedet a te vessződdel, a te örökségednek nyáját, a mely magánosan lakozik az erdőben, a Kármel közepén. Legeljenek Básánban és Gileádban, mint a hajdankor napjain!

15Mint az Égyiptom földéről kijövetelednek idején, láttatok vele csodadolgokat.

16Látják [ezt] a pogányok és megszégyenülnek minden erejökkel. Kezöket szájokra teszik, füleik megsiketülnek;

17Nyalják a port, mint a kígyó, mint a föld férgei; reszketve jőnek rejtekeikből; remegve folyamodnak az Úrhoz, a mi Istenünkhöz, és félnek tetőled!

18Kicsoda olyan Isten, mint te, a ki megbocsátja a bűnt és elengedi öröksége maradékának vétkét?! Nem tartja meg haragját örökké, mert gyönyörködik az irgalmasságban!

19Hozzánk térvén, könyörül rajtunk; eltapodja álnokságainkat. Bizony a tenger mélységébe veted minden bűnünket!

20Hűséget mutatsz a Jákóbnak, irgalmasságot Ábrahámnak, a mint megesküdtél atyáinknak még az ősidőkben.

← Chapter 6 Jump to: