1 Kings 18

Hungarian Bible (KNB) 1997 - Káldi Neovulgata Bible

← Chapter 17 Jump to: Chapter 19 →

1Hosszú idő múltán, a harmadik esztendőben szózatot intézett az Úr Illéshez, ezekkel a szavakkal: „Eredj, s mutasd meg magadat Áchábnak, hogy esőt adhassak a föld színére.”

2Elment tehát Illés, hogy megmutassa magát Áchábnak. Szamariában már olyan nagy volt az éhség,

3hogy Ácháb elhívatta háza sáfárát, Abdiást — Abdiás igen félte az Urat,

4s amikor Jezabel megölette az Úr prófétáit, vett száz prófétát, s elrejtette őket ötvenenként egy-egy barlangba, s ellátta őket kenyérrel s vízzel —

5és ezt mondta Ácháb Abdiásnak: „Menj el az országban minden vízforráshoz s minden patakhoz, hátha találunk füvet, s életben tarthatjuk a lovakat s az öszvéreket, s nem pusztul el mindenestül a jószág.”

6Majd felosztották maguk között a bejárandó vidékeket: Ácháb ment az egyik irányban, Abdiás a másik irányban, külön-külön.

7Útközben Abdiás egyszer csak találkozott Illéssel; amikor megismerte, arcra borult, és megkérdezte: „Te vagy-e az, uram, Illés?”

8Ő ezt felelte neki: „Én. Eredj, s mondd meg uradnak: ‘Itt van Illés.’”

9Erre ő így szólt: „Mit vétettem, hogy Ácháb kezébe adsz engem, szolgádat, hogy megöljön engem?

10Az Úrnak, a te Istenednek életére mondom, hogy nincs olyan nemzet vagy királyság, ahova ne küldött volna uram, hogy téged megkeressen, s amikor megannyi azt felelte: ‘Nincs itt’ — meg is esketett minden királyságot és nemzetet, hogy csakugyan nem találtak meg téged.

11S most te azt mondod nekem: ‘Eredj, s mondd uradnak: Itt van Illés!’

12Ha távozásom után téged olyan helyre visz az Úr lelke, amelyet én nem tudok, s én bemegyek és értesítem Áchábot, s ő nem talál meg téged, akkor megölet engem: pedig szolgád féli az Urat gyermeksége óta.

13Nem beszélték-e el neked, uramnak, mit cselekedtem, amikor Jezabel megölette az Úr prófétáit, hogy elrejtettem az Úr prófétái közül száz embert, ötvenet-ötvenet egy-egy barlangba, s elláttam őket kenyérrel s vízzel?

14S te most azt mondod nekem: ‘Eredj, s mondd uradnak: Itt van Illés’ — hogy megöljön engem.”

15Azt mondta erre Illés: „A Seregek Urának életére mondom, akinek színe előtt szolgálok, hogy még ma megjelenek előtte.”

16Elment tehát Abdiás Ácháb elé és jelentette neki. Erre Ácháb elment Illés elé,

17s amikor meglátta, azt mondta: „Te vagy-e az, te, aki bajba döntötted Izraelt?”

18Erre ő azt mondta: „Nem én döntöttem bajba Izraelt, hanem te s apád háza, akik elhagytátok az Úr parancsait s a Baálokat követtétek.

19Nos, küldj csak el, s gyűjtsd egybe nekem egész Izraelt a Kármel hegyére, valamint Baál négyszázötven prófétáját s a berkek négyszáz prófétáját, akik Jezabel asztaláról esznek.”

20Ácháb elküldött Izrael valamennyi fiához, s egybegyűjtötte a prófétákat a Kármel hegyére.

21Ekkor Illés odalépett az egész nép elé és azt mondta: „Meddig sántikáltok kétfelé? Ha az Úr az Isten, kövessétek őt, ha pedig Baál, kövessétek azt.” A nép azonban egy szót sem felelt neki.

22Erre Illés azt mondta a népnek: „Én maradtam meg egyedül az Úr prófétái közül: Baál prófétái pedig négyszázötvenen vannak.

23Adjatok nekünk két fiatal bikát, aztán ők válasszák ki maguknak az egyik bikát, s vágják darabokra, s tegyék a fára, de tüzet ne tegyenek alája: én pedig majd a másik bikát készítem el és teszem a fára, s tüzet szintén nem teszek alája.

24Hívjátok segítségül isteneitek nevét, én meg majd segítségül hívom az én Uram nevét, s amelyik Isten tűz által meghallgat, az legyen az Isten.” Erre az egész nép azt felelte: „Helyes indítvány!”

25Azt mondta tehát Illés Baál prófétáinak: „Válasszátok ki magatoknak az egyik bikát, s készítsétek el — elsőknek, mert ti vagytok többen —, s hívjátok segítségül isteneitek nevét, de tüzet ne tegyetek alája.”

26Miután ők átvették a bikát, amelyet nekik odaadott, elkészítették, s reggeltől délig hívogatták Baál nevét, s azt mondták: „Baál, hallgass meg minket.” De nem jött egy hang sem, s nem felelt senki sem, hiába ugrándoztak az oltár körül, amelyet készítettek.

27Amikor aztán már délre járt, így gúnyolódott velük Illés: „Hangosabban kiáltsatok, hiszen isten ő!Talán éppen beszélget, vagy a fogadóban van, vagy úton, vagy bizony tán alszik, hadd ébredjen fel.”

28Hangosabban kiáltoztak tehát és szokásuk szerint késekkel s tőrökkel vagdalták magukat, amíg el nem borította őket a vér.

29Amikor aztán elmúlt a dél és prófétálásuk közben eljött az az idő, amikor az ételáldozatot szokták bemutatni, s nem hallatszott egy hang sem és nem felelt és nem hallgatta meg az imádkozókat senki sem,

30azt mondta Illés az egész népnek: „Gyertek hozzám.” Amikor aztán a nép eléje járult, helyreállította az Úr lerombolt oltárát —

31vett ugyanis tizenkét követ, Jákob fiai törzseinek száma szerint, akihez szólt az Úr szava: „Izrael legyen a neved,”

32és oltárt épített e kövekből az Úr nevében — s mintegy két barázda széles vízárkot készített az oltár köré,

33aztán elrendezte a fát, földarabolta a bikát, rátette a fára

34és azt mondta: „Töltsetek meg négy vedret vízzel, s öntsétek rá az egészen elégetendő áldozatra, meg a fára.” Aztán ismét azt mondta: „Másodszor is tegyétek meg ezt.” Amikor másodszor is megtették, azt mondta: „Harmadszor is tegyétek meg ugyanezt.” Megtették harmadszor is,

35úgyhogy folyt a víz az oltár körül, s az árok medre is megtelt.

36Amikor aztán eljött az egészen elégő áldozat bemutatásának ideje, odalépett Illés próféta, s azt mondta: „Uram, Ábrahámnak, Izsáknak s Izraelnek Istene, mutasd meg ma, hogy te vagy Izrael Istene, meg hogy én a te szolgád vagyok és hogy a te parancsodra cselekedtem mindezt.

37Hallgass meg, Uram, hallgass meg engem, hogy megtanulja e nép, hogy te, az Úr, vagy az Isten, s hogy te térítetted vissza ismét szívüket.”

38Ekkor lecsapott az Úr tüze, és megemésztette az egészen elégő áldozatot, meg a fát, a köveket és a port, s felitta a vizet, amely az árokban volt.

39Amikor látta ezt az egész nép, arcára borult, s azt mondta: „Az Úr az Isten, az Úr az Isten!”

40Azt mondta erre nekik Illés: „Fogjátok meg Baál prófétáit, egy se szaladjon el közülük!” Miután megfogták őket, Illés levitte őket a Kíson patakhoz, s ott megölette őket.

41Majd azt mondta Illés Áchábnak: „Menj fel, egyél, s igyál, mert nagy eső zuhogása hallatszik.”

42Fölment Ácháb, hogy egyen, s igyon, Illés pedig felment a Kármel csúcsára, lekuporodott a földre, arcát térdei közé tette,

43s azt mondta legényének: „Menj fel, s nézz a tenger felé.” Ez, miután felment és arrafelé tekintett, azt mondta: „Nincs semmi sem.” Erre ő ismét szólt neki: „Menj vissza, hétszer.”

44Hetedik alkalommal aztán íme, egy kis felhőcske szállt fel a tengerből, akkora, mint az ember lábnyoma. Erre ő így szólt: „Eredj fel és mondd Áchábnak: Fogass be szekeredbe, s menj le, hogy meg ne akadályozzon az eső.”

45Alighogy egyet-kettőt fordult, íme, elsötétedett az ég, s felhő, szél és hatalmas eső támadt. Felült tehát Ácháb és elment Jezreelbe,

46Illést pedig megszállta az Úr ereje, s ő felövezte derekát, s futott Ácháb előtt, amíg Jezreelbe nem ért.

← Chapter 17 Jump to: Chapter 19 →